A hatalomhoz vezető út: A „cserben hagyott győztes”
A válság háttere: Olaszország az első világháború után bár a győztesek oldalán állt, céljait nem tudta érvényesíteni, így „cserben hagyott győztesnek” érezte magát. A gazdasági visszaesés, az infláció és a társadalmi feszültségek (gyár- és földfoglalások) kedveztek a szélsőséges mozgalmaknak.
A pártalapítás:Benito Mussolini 1921-ben alapította meg a Nemzeti Fasiszta Pártot, amely ötvözte a szociális és nemzeti követeléseket. Fő erejét a háborúból visszatért, beilleszkedni képtelen frontharcosok adták.
Hatalomátvétel: A fasiszta félkatonai alakulatok, a feketeingesek erőszakosan léptek fel a szocialisták ellen. 1922-ben a Marcia su Roma (menetelés Rómába) nevű erődemonstráció hatására a király – a parlamentáris kereteket megtartva – miniszterelnökké nevezte ki Mussolinit.
A totális diktatúra kiépítése
Egypártrendszer: Mussolini a választási visszaélések és a felhatalmazási törvény segítségével felszámolta az ellenzéket. A pártokat betiltották, az ellenállókat internálták.
A Duce hatalma: Mussolini egyesítette a törvényhozó és végrehajtó hatalmat, felvette a „Duce” (vezér) címet. Létrejött a pártállam, ahol az állami és párti tisztségek egybefonódtak.
Ideológia: A rendszer alapja a totális állam eszménye („mindent az államon belül”), a liberális demokrácia elvetése és az erős antikommunizmus volt. Fontos különbség a későbbi német nemzetiszocializmushoz képest, hogy az olasz fasizmust kezdetben nem jellemezte antiszemitizmus.
A fasiszta hatalomgyakorlás pillérei
Propaganda és vezérkultusz: A hatalom fenntartásához elengedhetetlen volt a példátlan személyi kultusz és a művészetek (például a monumentalista építészet) állami ellenőrzése.
Gazdasági modernizáció: Mussolini sikeresen kezelte a válságot nagy állami beruházásokkal, ami csökkentette a munkanélküliséget és növelte a szociális biztonságot. Ezért a korszakban sokan (például Churchill is) elismeréssel tekintettek az olasz rendszerre.
Korporatív állam: Az osztályharc helyett a hivatásrendiséget (korporációkat) vezették be. Ezekben a közös szakmai szervezetekben a munkaadók és munkavállalók az állam felügyelete alatt együttműködtek, így szüntetve meg a szakszervezeteket és a sztrájkokat.
Külpolitikai törekvések
Megbékélés az egyházzal: 1929-ben a konkordátummal Mussolini rendezte az olasz állam és a pápa viszonyát, elismerve a független Vatikán Államot.
Birodalmi álmok: A cél egy új mediterrán Római Birodalom létrehozása volt. Ennek jegyében Olaszország befolyása alá vonta Ausztriát és Magyarországot, később pedig megszállta Etiópiát (1936) és Albániát (1939).
A tengelyhatalmak: A harmincas évek végén Olaszország szorosabb kapcsolatba került Hitler Németországával, ami 1936-ban a Berlin–Róma tengely létrejöttéhez vezetett.
