Mária Terézia és II. József reformjai – Történelemvázlat

KITEKINTŐ

A birodalom egységének megőrzése: A Pragmatica Sanctio alapján lépett trónra, és bár az osztrák örökösödési háborúban elvesztette Sziléziát, a magyar rendek támogatásával sikerült megvédenie trónját és birodalmát.
Gazdasági modernizáció (Vámrendelet, 1754): Merkantilista gazdaságpolitikát vezetett be, amely a kettős vámhatárral támogatta a birodalmon belüli munkamegosztást: Magyarország mezőgazdasági termelővé, az örökös tartományok pedig ipari központokká váltak.
A jobbágyok védelme (Urbárium, 1767): Az úrbéri rendelettel egységesítette a jobbágyterheket és maximálta a robotot (heti 1 nap igás vagy 2 nap gyalogrobot), hogy megvédje az adóalapot a földesúri túlzásokkal szemben.
Oktatási reform (Ratio Educationis, 1777): Létrehozta az első egységes, államilag szabályozott iskolarendszert, amely modern tantárgyakkal és állami tantervvel igyekezett „hasznos polgárokat” nevelni.
A magyar nemesség megnyerése: Gesztusokkal (pl. nemesi testőrség alapítása, Szent Jobb hazahozatala) törekedett a jó viszony ápolására a magyar rendekkel.

Radikális modernizáció (A „kalapos király”): Nem koronáztatta meg magát, hogy ne kelljen esküt tennie a rendi jogokra, és rendeletekkel kormányzott (tíz év alatt több mint 6000-et hozott), hogy lebontsa az idejétmúltnak vélt nemesi kiváltságokat.
Vallási tolerancia (Türelmi rendelet, 1781): Szabad vallásgyakorlatot biztosított a protestánsoknak és ortodoxoknak, és enyhített a zsidóság korlátozásain, mert hitt abban, hogy minden alattvalónak hasznos tagjává kell válnia a birodalomnak.
Társadalmi mobilitás (Jobbágyrendelet, 1785): Eltörölte a „jobbágy” elnevezést, biztosította a szabad költözés jogát és lehetővé tette számukra a mesterségek tanulását.
Közigazgatási egységesítés (Nyelvrendelet, 1784): A hatékonyság jegyében a németet tette államnyelvvé a latin helyett, és az országot 10 kerületre osztva meggyengítette a vármegyerendszert.
A magyar nemzeti ébredés katalizátora: Bár reformjai többségét halálos ágyán visszavonta, erőszakos centralizációja és a német nyelv erőltetése ellenhatásként elindította a modern magyar nemzeti mozgalmat.

A trónra lépés és a háborús kényszer: Mária Terézia 1740-ben a Pragmatica Sanctio alapján lépett trónra, ám uralkodása kezdetét az osztrák örökösödési háború (1740–1748) határozta meg. Bár Sziléziát elvesztette, a magyar rendek pozsonyi országgyűlésen tett „életünket és vérünket” (Vitam et sanguinem!) felajánlása segített megvédeni birodalmát.
A reformok szükségessége: A háborús vereségek meggyőzték az uralkodónőt, hogy a birodalom fenntartásához hatékonyabb államigazgatásra, több bevételre és egy jól szervezett hadseregre van szükség.
Kormányzati stílusa: Mária Terézia alapvetően jó viszonyt ápolt a magyarokkal, számos gesztust tett (pl. nemesi testőrség felállítása, Szent Jobb hazahozatala), de uralkodása második felében már abszolutista módon, rendeletekkel kormányzott, nem hívta össze az országgyűlést.

Vámrendelet (1754): Bevezette a kettős vámhatárt, amely merkantilista elvek alapján működött.
- A külső vámhatár a birodalom iparát védte a külföldi termékektől.
- A belső vámhatár (Magyarország és az örökös tartományok között) a magyar mezőgazdasági kivitelt és az osztrák ipari behozatalt támogatta, ami Magyarországot mezőgazdasági irányba terelte.
Úrbéri rendelet / Urbárium (1767): A jobbágyok védelmében és az adóalap megőrzése érdekében született, mivel a nemesek növelték majorságukat és a robotterheket.
- Maximálta a robotot (heti 1 nap igás vagy 2 nap gyalogrobot) és rögzítette a jobbágytelkek méretét.
- Jelmondata: „Etetni kell a juhot, hogy nőjön a gyapja!”.
Tanügyi rendelet / Ratio Educationis (1777): Az oktatást állami feladattá tette a modernizáció jegyében. Célja a „hűséges és hasznos polgárok nevelése” volt, egységes tantervvel és 6–12 éves kor közötti tankötelezettség tervével.

A „kalapos király”: II. József radikális és gyors modernizációt akart. Hogy ne kelljen esküt tennie a rendi jogokra, nem koronáztatta meg magát magyar királlyá, és a Szent Koronát Bécsbe vitette.
Abszolutista kormányzás: Nem hívott össze országgyűlést, tíz év alatt több mint 6000 rendeletet hozott. Nem kereste a társadalom támogatását, sokszor a hagyományokat sértő módon (pl. koporsós temetés betiltása) avatkozott be a mindennapokba.

Türelmi rendelet (1781): Szabad vallásgyakorlatot és hivatalviselési jogot biztosított az evangélikusoknak, reformátusoknak és ortodoxoknak. Később a zsidóság helyzetén is javított (pl. céhekbe lépés, iskolák).
Szerzetesrendek feloszlatása (1782): Csak azokat a rendeket hagyta meg, amelyek hasznos tevékenységet (oktatás, betegápolás) végeztek. Még a pápa személyes látogatása („fordított Canossa-járás”) sem tudta eltéríteni szándékától.
Nyelvrendelet (1784): A latin helyett a németet tette meg államnyelvvé az egységes és hatékony igazgatás érdekében. Ez váltotta ki a legnagyobb ellenállást, és ez indította el a magyar nemzeti ébredést.
Jobbágyrendelet (1785): Eltörölte a „jobbágy” elnevezést, biztosította a szabad költözés jogát és engedélyezte az ipari tanulmányokat.
Közigazgatási reform (1785): Az országot 10 kerületre osztotta, a vármegyéket pedig egyszerű végrehajtó szervekké fokozta le.

Az ellenállás okai: Logikus, de érzéketlen reformjaival II. József minden réteget maga ellen fordított. A nemességet a népszámlálás és a földbirtok-összeírás is irritálta, mivel ebből a nemesi adózás előkészítését sejtették.
Külpolitikai összeomlás: A törökellenes háború (1787-től) óriási terheket rótt a lakosságra, miközben külföldön a francia forradalom és a németalföldi lázadás gyengítette a birodalmat.
A visszavonás (1790): Halálos ágyán, látva a birodalom válságát, II. József három kivételével minden rendeletét visszavonta. Életben maradt:
1. A türelmi rendelet.
2. A jobbágyrendelet.
3. Az alsópapság helyzetét rendező rendelet.
Halála előtt a Szent Koronát is visszaküldte Budára.