A koalíciós háborúk kezdete és a francia fölény forrásai
A francia forradalom eseményei riadalmat keltettek az európai monarchiákban, ami 1792-ben fegyveres konfliktushoz vezetett a Habsburg Birodalommal. Franciaország célkitűzései hamar megváltoztak: az eredeti önvédelem helyét a területszerzés, a hegemónia kivívása és a forradalmi eszmék exportálása vette át.
A francia sikerek alapja az új típusú, általános hadkötelezettségen alapuló tömeghadsereg volt. A katonákat a francia nemzeti eszme és a hazaszeretet forrasztotta egységbe, szemben a régi típusú hivatásos seregekkel. Ezzel szemben az európai koalíciók – többnyire Nagy-Britannia vezetésével – a fennálló hatalmi egyensúlyt és a dinasztikus legitimitást igyekeztek megvédeni.
Bonaparte Napóleon felemelkedése
Napóleon üstökösszerű karrierje Toulon ostrománál (1794) kezdődött, ahol tüzérségi szakértelmével elűzte a brit flottát. Az 1796–97-es itáliai hadjáratban legyőzte a Habsburgokat, amit a campoformiói béke szentesített. Bár 1798–99-es egyiptomi hadjárata során a szárazföldön győzedelmeskedett, Nelson admirális Abukirnál megsemmisítette flottáját. Hazatérve, 1799-ben államcsínnyel magához ragadta a hatalmat, és első konzulként Franciaország tényleges ura lett.
Hadvezéri zsenialitását több tényező ötvözete adta:
- Személyes karizmája: együtt élt katonáival, sokukat névről ismerte, és a legforróbb helyzetekben is részt vett a csatákban.
- Taktikai újítások: a tüzérség hatékony alkalmazása és a rendkívüli mozgékonyság, amivel képes volt helyi túlerőt teremteni.
- Meritokrácia: a tisztek nem származás, hanem képesség alapján jutottak előre („Mindenki a tarsolyában hordja a marsallbotot”).
A birodalom fénykora (1799–1809)
Napóleon 1804-ben császárrá koronázta magát, ezzel külpolitikája is birodalmi irányt vett. Bár a tengeren 1805-ben Trafalgarnál vereséget szenvedett a britektől, a szárazföldön sorra aratta döntő győzelmeit:
- 1805, Austerlitz: a „három császár csatájában” aratott diadal.
- 1806, Jéna: Poroszország legyőzése és megszállása.
- 1809, Wagram és Győr: a Habsburg Birodalom térdre kényszerítése.
Hatalma csúcsán Napóleon átrajzolta Európa térképét: felszámolta a Német-római Császárságot, és franciabarát bábállamokat hozott létre (Rajnai Szövetség, Varsói Nagyhercegség). Gyakran saját rokonait vagy tábornokait ültette az elfoglalt országok trónjára.
A fordulat és a bukás (1809–1815)
A hanyatlás jelei először Spanyolországban mutatkoztak meg, ahol az elhúzódó gerillaharc jelentős francia erőket kötött le. Mivel Nagy-Britanniát fegyverrel nem tudta legyőzni, bevezette a kontinentális zárlatot, megtiltva a kereskedelmet az angolokkal.
A bukás fő oka az 1812-es oroszországi hadjárat lett. Bár Napóleon elfoglalta Moszkvát, az oroszok „felégetett föld” taktikája és a kemény tél megsemmisítette hadseregét. Ezt kihasználva a 6. koalíció 1813-ban a lipcsei „népek csatájában” legyőzte a császárt. 1814-ben a szövetségesek bevonultak Párizsba, Napóleont pedig Elba szigetéreszáműzték. 1815-ös rövid visszatérése után a waterlooi csatában szenvedett végleges vereséget, ezután Szent Ilona szigetén fejezte be életét száműzetésben.
A bécsi kongresszus és az új európai rend (1814–1815)
A győztes nagyhatalmak (osztrák, brit, orosz, porosz) Bécsben gyűltek össze, hogy rendezzék Európa sorsát. A kongresszus fő céljai a következők voltak:
- A hagyományos (legitim) dinasztiák hatalmának helyreállítása.
- A forradalmi folyamatok leállítása és tartós béke megteremtése.
- A nagyhatalmi erőegyensúly kialakítása.
A rendezés során Oroszország jelentősen megerősödött (megkapta Finnországot és Lengyelország egyes részeit), és Európa „csendőrévé” vált. A Habsburgok és a poroszok is területi nyereségekkel jöttek ki a háborúból, hogy ellensúlyozni tudják az orosz befolyást. Franciaországot visszaszorították az 1790-es határai mögé.
A rend fenntartására Ausztria, Poroszország és Oroszország megkötötte a Szent Szövetséget. Ez a szövetség a legitimitás védelmére és a forradalmi mozgalmak fegyveres elfojtására (intervenció) jött létre, biztosítva ezzel egy tartós, konzervatív nemzetközi rendet.