Az egyházszakadás (1054)
A kereszténység korai időszakában többféle szertartásrend alakult ki, amelyek közül a nyugati (latin) és a keleti (görög)vált a legmeghatározóbbá. Bár a hittételekben csak kisebb különbségek voltak, a szertartásokban (például a görög nyelv vagy a kovászos kenyér használata) már mutatkoztak eltérések,. A valódi szakadékot azonban az egyházkormányzati kérdések mélyítették el: a konstantinápolyi pátriárkák nem ismerték el a római pápa vezető szerepét. Ez a feszültség vezetett el 1054-ben a kölcsönös kiközösítéshez, azaz a nagy egyházszakadáshoz, melynek eredményeként létrejött a nyugati római katolikus és a keleti ortodox felekezet.
A keleti (ortodox) kereszténység jellemzői
Az ortodoxia elsősorban a Bizánci Birodalomban, a Balkánon és az Orosz Birodalomban terjedt el. Jellemzője, hogy nem egységes szervezet, hanem önálló, úgynevezett autokefál nemzeti egyházakból áll (például orosz, bolgár, szerb), amelyek élén egy-egy pátriárka áll.
- Szertartásrend: A liturgia minden nemzeti egyházban a saját nyelvén zajlik.
- Papság: A papok házasodhatnak, azonban a püspököknek és szerzeteseknek cölibátusban kell élniük.
- Művészet és kultúra: Az ortodox kultúra élesen elkülönül a nyugatitól; sajátos elemei a cirill betűs írás, a centrális elrendezésű, hagymakupolás templomok, valamint az ikonok és az ikonosztáz (szentképfal) használata,.
- Görög katolikusok: Az újkorban az ortodoxok egy része elismerte a pápa főségét, ők lettek a görög katolikusok.
A nyugati kereszténység és a reformtörekvések
A nyugati egyházban a latin nyelv maradt az általános, és a pápa fősége megkérdőjelezhetetlenné vált. A 11. században az egyház elvilágiasodása és vagyongyűjtése ellen fellépett a Cluny-mozgalom, amely szigorú reformokat követelt. A reformok fő célkitűzései a következők voltak:
- A papi nőtlenség (cölibátus) bevezetése.
- A simónia (egyházi hivatalok pénzért való megvásárlása) tilalma.
- Az egyház megszabadítása a világi (császári) befolyástól.
Küzdelem a világi hatalommal: Az invesztitúra-háború
A pápai hatalom megerősödése során központi kérdéssé vált az invesztitúra jog, azaz a püspökök kinevezésének joga. Mivel a püspökségek jelentős földbirtokkal és világi hatalommal jártak, a német-római császárok és a pápák között hosszas küzdelem alakult ki. VII. Gergely pápa magát tekintette a legfőbb hatalomnak, és végül a 13. század elejére, III. Ince idején a pápaság eljutott világi hatalmának csúcsára, miközben a Német-római Császárság széttagolódott.
Az egyház belső kihívásai: Eretnekség és inkvizíció
A hivatalos egyházi tanításokkal szemben eretnekmozgalmak jöttek létre (például korábban az ariánusok, később a husziták), amelyeket mind a vallási, mind a világi hatalom üldözött. Az eretnekséget az Isten által elrendelt világrend elleni lázadásnak tekintették. A védekezés eszközei a következők voltak:
- Kiközösítés (kiátkozás): A bűnöst kitaszították a keresztények közül, hűbéresei pedig felmentést kaptak a neki tett eskü alól.
- Inkvizíció: Az eretnekek felkutatására és elítélésére létrehozott egyházi szervezet, amely gyakran alkalmazott súlyos büntetéseket, esetenként máglyahalált is.