A népességcsökkenés háttere a török kor végén
- Stagnáló népességszám: Miközben Európában a 16–17. század folyamán nagyjából 60%-os népességnövekedés ment végbe, Magyarország lakossága ebben az időszakban stagnált.
- Gátló tényezők: A növekedést három fő ok akadályozta: a folyamatos háborúskodás (különösen a hódoltsági és határvidékeken), a pusztító járványok (például a pestis), valamint a rossz termésű évek miatti éhínségek.
Demográfiai fordulat a 18. században
- Természetes szaporodás: A háborúk lezárultával megszűnt a népességfelesleget leginkább apasztó tényező. A művelésbe vont területek növekedése több élelmiszert biztosított, a járványok ellen pedig tudatos védekezéssel (például vesztegzárakkal) léptek fel.
- A föld vonzereje: Magyarország a 18. században „ígéret földjévé” vált a túlnépesedett európai területek (például Dél-Németország) számára, ahol sokaknak már nem jutott termőföld.
Az újranépesítés formái
- Szervezett betelepítés (Immigratio):
- Motivációk: A földbirtokosok a lakatlan földek művelésével (kilenced, robot) kívántak jövedelemhez jutni, az Udvar pedig az adóalapot akarta növelni.
- A svábok: A délnémet területekről katolikus svábokat telepítettek be, akik az ellenreformáció ügyét is szolgálták. Adókedvezményekkel és kész falvakkal várták őket, főbb célterületeik a Bánság, a Bácska, valamint Tolna és Baranya megyék voltak.
- Spontán betelepülés (Migratio):
- Északi és keleti irány: A szlovákok a Kárpátokból húzódtak délebbre, a görögkatolikus ruszinok Kárpátalja vidékén jelentek meg, az ortodox románok pedig ekkor kerültek relatív többségbe Erdélyben.
- Déli irány: Az ortodox szerbek a török uralta Balkánról menekültek nagy számban Dél-Magyarországra. A Határőrvidéken szabad katonaparasztként fegyveres erőt biztosítottak az Udvar számára, és egyházi autonómiát élveztek a karlócai érsek vezetésével.
- Belső vándorlás: A peremterületeken élő magyarság a középső, ritkábban lakott területekre költözött, így a központi részeken megmaradt a magyar többség.
Radikális etnikai és társadalmi változások
- A magyarság arányvesztése: A 15. századi 80%-os becsült arányról a 18. századra a magyarság számaránya 40–42%-ra esett vissza. Ennek oka, hogy a török időkben főleg a magyarok lakta alföldi területek pusztultak el, míg a nemzetiségi peremvidékek kevésbé.
- Soknemzetiségű állam: Magyarország etnikailag tarkává vált; homogén nemzetiségi tömbök, vegyes lakosságú vidékek és szórványok alakultak ki. A legváltozatosabb terület a Temesköz (Bánát) lett.
- Csonka társadalmak: A legtöbb nemzetiség (a horvátok és németek kivételével) nem rendelkezett saját vezetőréteggel (nemességgel), így körükben az egyházi vezetők tettek szert nagy befolyásra.
Történelmi távlatok
Bár a 18. században az etnikai különbségek még nem okoztak feszültséget, az ekkor kialakult demográfiai helyzet alapozta meg a 19. századi nemzetiségi ellentéteket. Ez a folyamat vezetett végül a történelmi Magyarország 1918-as széthullásához és a trianoni békeszerződéshez.