A korszak meghatározása: A reformkor 1830-tól 1848-ig tartott, kezdőpontját hagyományosan Széchenyi István Hitel című művének megjelenéséhez kötjük.
Fő célkitűzés: A politizáló elit elsődleges célja a társadalmi, gazdasági és kulturális modernizáció volt, amelynek során a rendi-feudális berendezkedést egy polgári-alkotmányos renddel kívánták felváltani.
Jelszó és ideológia: Kölcsey Ferenc megfogalmazásában a korszak jelszava a „Haza és haladás” volt, ami a nemzeti felemelkedést és a liberális szellemű polgári átalakulást foglalta magában.
Szembenálló felek: A reformokat az udvar (Ferenc császár és Metternich kancellár), a főpapság és az arisztokrácia többsége ellenezte, bázisuknak a kiváltságaikat féltő kisnemességet tekintették.
A jobbágykérdés és az érdekegyesítés
A probléma gyökere: A feudális robotmunka nem volt hatékony, és a nemesség felismerte, hogy a reformok sikeréhez meg kell nyerniük a jobbágyságot is.
Érdekegyesítés: Wesselényi Miklós fogalmazta meg az érdekegyesítés programját, amelynek célja a nemesség és a jobbágyság közötti ellentétek feloldása volt a közös célok érdekében.
Az örökváltság módozatai:
Önkéntes örökváltság: A jobbágy és a földesúr alkuján alapult; 1840-ben törvénybe iktatták, de 1848-ig csak a jobbágyok 1%-a tudta megváltani magát.
Kötelező örökváltság: Az állam által finanszírozott kártalanítás mellett minden jobbágy felszabadul; ez végül 1848-ban valósult meg.
Radikális megoldás: Táncsics Mihály kártalanítás nélküli felszabadítást követelt.
Eredmény: A polgári átalakulással megszűntek a nemesi kiváltságok és a jobbágyi kötelezettségek, megvalósult a jogegyenlőség és a közteherviselés.
Polgári alkotmányosság és kormányzati rendszer
A fennálló rendszer kritikája: A végrehajtó hatalmat az uralkodónak felelős udvari kormányszékek (pl. Magyar Kancellária, Helytartótanács) gyakorolták, amelyekre a magyar országgyűlésnek nem volt ráhatása.
Reformtörekvések: A cél a népszuverenitáson alapuló népképviseleti országgyűlés és egy annak felelős magyar kormány létrehozása volt.
Politikai nemzet: A liberális és nacionalista eszmék összefonódása révén a politikai jogokat ki kívánták terjeszteni a jobbágyokra és – a politikai nemzet részeként – a nemzetiségekre is.
A birodalomhoz fűződő viszony és a nemzeti függetlenség
Közjogi helyzet: A rendek ragaszkodtak Magyarország különállásához, de a Pragmatica Sanctio alapján a Habsburg-dinasztia hatalmát és a birodalom létét alapvetően nem kérdőjelezték meg.
Célok: A tiszta perszonálunió elérése, a régi közjogi sérelmek orvoslása (pl. Erdély és a Határőrvidék külön igazgatása), valamint Pest-Buda országközponttá tétele.
A magyar nyelv ügye
A nyelv mint központi kérdés: A nemzeti ébredés és a nacionalizmus legfőbb hordozója a magyar nyelv lett, különösen II. József nyelvrendelete után.
Kulturális vívmányok: A korszakot a nyelvújítási mozgalom (Kazinczy), a nemzeti irodalom (Kölcsey, Vörösmarty), a színjátszás és a zene (Erkel) felvirágzása jellemezte.
Jogi sikerek: 1825-ben megalakult a Tudományos Akadémia, majd 1844-ben a magyar lett a hivatalos államnyelv.
