Alapvető kérdések: Az élet célja és a fejlődés megítélése
A középkori ember számára az élet legfőbb célja a túlvilági üdvözülés volt. A világot egy állandó, Isten által teremtett rendnek tekintették, amelyben a rossz és a jó egyaránt jelen van, az ember pedig eredendően bűnös és esendő, akin csak Isten kegyelme segíthet.
Ezzel szemben a felvilágosult, újkori gondolkodás az evilági boldogságot és az egyéni jólétet helyezte előtérbe. Megjelent a fejlődés eszméje: a világ változik és javítható, az embert pedig alapvetően jónak tartották, aki nevelés által formálható, a társadalom pedig ezáltal jobbá tehető.
A tudományos gondolkodás átalakulása
A középkorban a teológia elsőbbsége érvényesült. Úgy vélték, Isten akarata kifürkészhetetlen misztikum, amelyhez nem mérésekkel, hanem imádsággal és elmélkedéssel lehet közelebb kerülni. Az emberi észt korlátoltnak és tévedésre hajlamosnak tartották. III. Ince pápa szavai jól tükrözik ezt a szemléletet: szerinte a bölcsek minden kutatása csak „vesződség és a lélek szorongattatása”, mivel az ember semmit sem tudhat tökéletesen.
Az újkorban a tudományos világkép alapjaiban rendült meg a természettudományos eredmények hatására:
- Kopernikusz heliocentrikus világképe és Newton tömegvonzás-elmélete bizonyította, hogy a világ megismerhető és leírható.
- A megismerés új útjai a racionalizmus (oksági összefüggések) és az empirizmus (tapasztalat és mérés) lettek.
- A korszak tudásanyagát az Enciklopédia igyekezett rendszerezni, a transzcendentális kérdéseket pedig felváltották a kézzelfogható vizsgálatok.
Társadalomkép: Hierarchiától az egyenlőségig
A középkori társadalomszemlélet a hierarchiára és a természetesnek vett egyenlőtlenségre épült. Adalberon püspök megfogalmazása szerint az „Isten háza” három részre oszlik: imádkozókra (oratores), harcolókra (bellatores) és dolgozókra (laboratores). Bár a feladatok eltérőek voltak, a rendszert szétválaszthatatlan egységnek tekintették, ahol mindenki a közösség (kollektivizmus) része volt.
A felvilágosodás ezzel szemben hirdetni kezdte, hogy minden ember szabadnak és egyenlőnek születik. Megkérdőjelezték a születési kiváltságokat és a hierarchiát, előtérbe helyezve az egyéni szabadságjogokat és az individualizmust.
A vallás és az egyház szerepének változása
A középkorban a vallás és a hit minden tekintetben meghatározta a gondolkodást; a világi és egyházi szféra nem vált el egymástól, és az egyháznak hatalmas befolyása volt. A vallási kérdésekben nem ismertek toleranciát, a kompromisszumot megalkuvásnak tekintették.
Az újkorban elindult a szekularizáció, vagyis a világi és vallási élet szétválasztása. Megjelent a deizmus szemlélete, amely szerint Isten megteremtette a világot, mint egy „elsődleges mozgató”, de utána magára hagyta azt, nem avatkozik a működésébe. A korszak egyes gondolkodói, például Voltaire, éles egyház- és vallásellenességet képviseltek, miközben alapvető igénnyé vált a vallási tolerancia hirdetése.