A gyarmatosítás új jellege és célrendszere
Az imperializmus kora jelentős változást hozott a korai gyarmatosításhoz képest, amely még elsősorban a gyors haszonszerzésre és a területek kifosztására (nemesfémek, fűszerek) épült.
- Gazdasági integráció: Az új korszakban a gyarmatokat szervesen beépítették az anyaország gazdasági rendszerébe: egyszerre szolgáltak nyersanyagforrásként (például gyapot) és az ipari termékek felvevőpiacaként.
- Infrastruktúra és ideológia: A hatékonyabb kiaknázás érdekében jelentős infrastruktúra-fejlesztések kezdődtek, miközben a gyarmatosítók a „civilizációs küldetéstudat” jegyében igazolták tetteiket.
- Hatalmi reprezentáció: A nagyhatalmak erejét ekkoriban gyarmatbirodalmuk méretével azonosították, bár a gyarmattartásnak a racionális gazdasági előnyök mellett voltak irracionális elemei is, hiszen például Németország gyarmatok nélkül is gyorsabban fejlődött, mint a gyarmatokkal rendelkező Franciaország.
A Brit Birodalom felemelkedése és szerkezete
A viktoriánus korban Nagy-Britannia vált a világ vezető hatalmává, a 20. század elejére a Föld területének egyötödét uralta a világ legerősebb flottájának köszönhetően.
- Telepesgyarmatok és domíniumok: Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon jelentős európai lakosság telepedett le; ezek a területek fokozatosan önállóságot és domíniumi státuszt kaptak.
- India, a „korona ékköve”: A legfontosabb koronagyarmat volt, amely a brit textilipart látta el gyapottal, miközben hatalmas felvevőpiacot is jelentett. Az indiai kézműipar tönkretétele és a mezőgazdaság átalakítása azonban feszültségekhez, majd az 1857-es szipojlázadáshoz vezetett.
- Afrikai tengely: Brit cél volt egy folyamatos észak–déli irányú területsáv kiépítése Egyiptom és Dél-Afrika között.
Más nagyhatalmak terjeszkedése
- Franciaország: Az 1870-es németektől elszenvedett vereség után Indokínában és Észak-Afrikában (kelet–nyugati tengely mentén) terjeszkedtek. 1898-ban Fashodánál összeütköztek a britekkel, de a németek elleni visszavágás (reváns) reményében végül engedtek a brit érdekeknek.
- Oroszország: Közép-Ázsiában és a Távol-Keleten hódítottak, megalapítva Vlagyivosztokot és megépítve a transzszibériai vasutat. Afganisztán kérdésében végül kiegyeztek a britekkel, így az ütközőállammá vált.
- Kína félgyarmati helyzete: Kína sokáig elzárkózott, de az ópiumháborúk (1840–1860) rákényszerítették kikötői megnyitására és Hongkong átadására. Az országot végül gazdasági befolyási övezetekre osztották a nagyhatalmak, ami ellen a bokszerlázadás tört ki 1900-ban.
- USA és Japán: Az Egyesült Államok a „dollárdiplomácia” és a katonai erő („ágyúnaszád-diplomácia”) eszközével érvényesítette érdekeit Latin-Amerikában és a Csendes-óceánon. Japán az 1867-es reformok után maga is modern ipari hatalommá és gyarmatosítóvá vált, legyőzve Oroszországot is.
Kontinentális feszültségek és szövetségi rendszerek
A gyarmati rivalizálás mellett Európában is éleződtek az ellentétek.
- Francia–német ellentét: A legfőbb feszültségforrás a kontinentális vezető szerep és Elzász-Lotaringia kérdése volt.
- Balkáni konfliktus: Oroszország és az Osztrák–Magyar Monarchia a Balkán feletti befolyásért vetélkedett, ahol az Oszmán Birodalom gyengülése instabilitást okozott. Az 1878-as berlini kongresszus próbálta rendezni a helyzetet, itt kapott felhatalmazást a Monarchia Bosznia-Hercegovina megszállására.
- Kialakuló szövetségek: A feszültségek hatására létrejött a hármas szövetség (Németország, Monarchia, Olaszország) és vele szemben az antant (Franciaország, Oroszország, Nagy-Britannia).
Független területek a korszak végén
A 20. század elejére kevés terület maradt szabadon:
- Latin-Amerika: Politikai függetlenségét a Monroe-elv és a brit flotta garantálta, de gazdaságilag angolszász befolyás alatt állt.
- Afrika és Ázsia: Csak Etiópia (amely legyőzte az olaszokat), Libéria, valamint Sziám (Thaiföld) és Afganisztán tudta megőrizni függetlenségét.